fbpx

Kik vagyunk?

Olyan szakértői hálózat, amely Ügyfeleit képviseli, a biztosítókkal szemeben egy kárrendezés során!

Főprofilunk: GÉPJÁRMŰ és LAKÁS,- VÁLLALATIVAGYON KÁROK

Nem jutsz egyről a kettőre a biztosítóval, ráadásul azt sem tudod, kihez fordulj segítségért?

Ha van folyamatban lévő károd, vagy amit már korábban lezártak és elégedetlen vagy a biztosító szolgáltatásával, jelentkezz az alábbi űrlap kitöltésével! Most korlátozott ideig díjmentesen  felülvizsgáljuk és kérdéseidre választ adunk.

Személyi sérülés ért a baleset során? Magasösszegű kártérítést szeretnél?

A reklámokban gyakran azt sugallják, hogy a biztosító cég mindig melletted áll és segít a bajban. Valójában azonban a biztosító egy vállalkozás, amelynek az a célja, hogy bevételét a díjakból szerezze, és költségeit a kártérítések fedezzék. Ennek megfelelően a biztosítók általában igyekeznek minimalizálni a kifizetendő kártérítéseket, hogy csökkentsék a költségeiket és növeljék a nyereségüket.

Amikor egy kártérítési üggyel fordulsz a biztosítóhoz, a biztosító kárszakértője felméri a kárt, majd általában alacsony összegű kárkifizetési ajánlatot tesznek neked. Ennek oka az, hogy a biztosítók mindig az alacsonyabb kifizetések felé hajlanak, hogy csökkentsék a veszteségeiket.

Ezért fontos, hogy amikor kárigényléssel foglalkozol, alaposan tájékozódj a jogaidról és az ésszerű kártérítési összegekről, és ha szükséges, jogi segítséget is kérj. Mi tapasztalt ügyvéddel, vagy kárszakértővel segítünk abban, hogy tisztességes kártérítést kapj a károdért.

Ne feledd, hogy a biztosító vállalatok elsődleges célja a nyereség maximalizálása, ezért fontos, hogy saját érdekeidet is hatékonyan képviseld az ilyen típusú ügyekben.

(A kalkuláció most korlátozott ideig díjmentes! Használd ki, hogy pontosan tudd mennyi jár Neked!)

Mai dátum + 6 nap

A mai dátumhoz + 6 nap: Loading...

Ne felejtsd el TE vagy a károsult!

Mint független kárrendezési iroda, mi tanácsadóként és szakértőként segítünk neked abban, hogy elérhesd a törvény által előírt legmagasabb kártérítést.


Kárszakértő irodánk célja nem az, hogy az ügyedet a lehető leghamarabb egyezséggel lezárjuk, hanem az, hogy segítsünk neked elérni a lehető
legmagasabb kártérítést. Amikor felkeresel minket, már az első előzetes megbeszélés során képesek vagyunk egy becslést adni arról, hogy milyen
jogalapon és milyen összegű kártérítést kérhetsz a balesetet okozó fél biztosítójától.

Hívd ügyfél szolgálatunk az alábbi telefonszámon 08.00 és 20.00 között

Ha érdekelnek a további részletek olvass tovább.

Kérd ki független kárszakértőink segítségét aktuális ügyeddel és gyors segítséget adunk!

Ha nem kéred, akkor a biztosító kárszakértője sem fogja felajánlani a baleset miatt kieső munkabéred megtérítését, vagy sérelemdíj kifizetését azért, mert jelentős trauma ért a közlekedési baleset sérültjeinek láttán. Járművedben keletkezett értékcsökkenést sem fizeti ki automatikusan…

 Pedig ezek a tételek is járnak Neked!

SIKER TÖRTÉNET!

Hajnalban emberünk (nevezzük Péternek) dolgozni indul az egyik vidéki városban. Még korán van, hisz’ a délelőttös műszakot 6 órakor fel kell venni. A lámpák sárgán villognak, és egy kis pára is nehezíti a még hűvös tavaszi reggelt.

Péter az egyik kereszteződéshez érve, nem veszi észre, hogy balról érkezik egy Renault, aki belerohan. Szabálytalan volt a másik autós, hiszen az elsőbbség adást figyelmen kívül hagyta, ráadásul Péter kocsiját a bal ajtajánál találja el, így sajnos ő is megsérült. Mentő, kórház, autó elszállítás.

„Nincs nagy baj, csak zúzódás”- közli az orvos. Péter a nővér segítségével előkeríti telefonját, hogy a családját értesítse a balesetről, de a telefon kijelzője összefolyt. „Marha jó! Egy hete vettem, és még két évig fizethetem a részleteket a semmire!” – gondolja. Még aznap kiengedik a kórházból, de egy hétig betegállományba kerül. Elmegy, hogy saját szemével is fel tudja mérni a kárt saját 16 éves Corsaján. A mellékelt kép fogadja.

Pörgött az agya: „ebből, ugyan mi lesz?” Se telefon, se autó és a heti kereset is ugrott. Tanácstalan volt, így felhívta az alkuszát, akinél a Corsa kötelezőjét kötötte. Talán már ő hallott olyanról, aki ismer olyat, aki már látott ilyet…

Az alkusz tovább irányította Pétert hozzánk. Kételkedve ugyan, de – mivel nincs semmi tapasztalata, mert az elmúlt 15 évben még soha nem szenvedett balesetet- felvette a kapcsolatot a céggel. Iránymutatást kapott a folyamatról, mire számíthat, milyen igényeket támaszthat. A kapcsolatfelvétel után 24 órán belül megkapta a szükséges iratok listáját, amit majd a biztosító fog kérni.
Az igény egyeztetések során az alábbi listához jutott:
– 30 napra bérgépjármű
– új autó átírási költsége
– sérült telefon pótlása
– törött jármű szállítási költsége
– törött jármű értéke
– bérkiesés
– sérelem díj
A beszerzett iratokat átküldte a cég központi címére és két héten belül egyeztetésre kerültek a biztosítóval a szolgáltatási igények. Ki még nem fizették, mert volt rendőrség a helyszínen és a nyomozást lezáró határozatot nem kapta kézhez, de ezután maradéktalanul megérkezett minden összeg.
Ennyit látott Péter ebből. Mindig volt, akit el tudott érni telefonon és tájékozódni tudott kárának státuszáról. A szükséges irat begyűjtéseken kívül nem volt más dolga, mivel a cég a helyszíni szemlén is képviselte, így ezért nem kellett otthon maradnia.
A rendőrségi határozat kibocsájtása 43 napot vett igénybe, ami idő alatt Péter is pótolta a sérült autót, hogy ne kelljen kölcsön kocsival járnia a már fedezetlen időszakban. Tudta mennyiért vásárolhat, mivel tájékoztatást kapott, hogy a rendőrségi határozat beküldését követően mennyit fog kapni.
– 30 napra bérgépjármű: 204.000 Ft
– új autó átírási költsége (régivel megegyező kategória): 56.500 Ft
– sérült telefon pótlása, szakvélemény alapján totálkár: 190.000 Ft
– törött jármű szállítási költsége: 58.818 Ft
– törött jármű értéke, roncsérték levonását követően: 458.000 Ft
– bérkiesés (1 hét táppénz; új autóvásárlás): 61.103 Ft
– sérelem díj: 150.000 Ft

Összesen: 1.178.421 Ft

Légy olyan, mint Péter és ne hagy elúszni a téged megillető kárösszeget!

Szeretném felhívni mindenki figyelmét, hogy a kárügyének átvizsgálása meghosszabbított ideig továbbra is díjmentes**, így semmi veszteni valója nincs!

Mai dátum + 6 nap

A mai dátumhoz + 6 nap: Loading...

Jelentkezz!

Hívd ügyfél szolgálatunk az alábbi telefonszámon 08.00 és 20.00 között

Kövess minket

© 2019 Minden jog fenntartva!